Ahogy beléptünk a Vácrátóti Arborétumba, már az első pár lépésnél érezhető volt, hogy különleges hangulata lesz ennek a fotózásnak. A levegőben ott volt az ősz finom illata, a fák pedig olyan színeket hoztak, mintha direkt nekünk öltöztek volna ünnepi ruhába.
Móni és István az eljegyzésük örömét hozták magukkal, én pedig azt a kíváncsiságot, milyen pillanatokat rejteget számunkra ez a hely.
A fotózás elején még látszott rajtuk, hogy idő kell, mire teljesen feloldódnak a kamera előtt — ami teljesen természetes, hiszen nem mindennapi helyzet. Pár perc beszélgetés, néhány könnyed feladat és pár mókus megfigyelése után viszont szinte észrevétlenül váltott át minden egy sokkal oldottabb, természetesebb hangulatba.
Ahogy sétáltunk, mindig akadt valami apró részlet, amit jó volt megállni és megnézni: egy szépen lehullott levél, egy rejtett ösvény, egy fényfolt a fák között. Ezekből születtek a kedvenc képeim is.
Különösen az a pillanat, amikor a gyűrűt egy nagy, száraz levélre akasztottuk, miközben ők a háttérben teljesen egymásra hangolódva suttogtak és nevettek.
A fotózás végére már nem is éreztem úgy, hogy „pózolunk”. Inkább olyan volt, mintha együtt sétáltunk volna egyet egy gyönyörű helyen, és közben sikerült megörökíteni a legőszintébb momentumokat.
Ez a délután számomra is emlékezetes lett: könnyed, természetes és tele apró, igazi pillanatokkal — pont olyan, amilyennek egy eljegyzési fotózásnak lennie kell.
